Magas Tátra 4. nap – Csúcs ez az érzés
admin July 31st, 2009
Az esti rövid borozgatás után alvás következett, majd reggel kelés. Clarkkal gyorsan megvitattuk, hogy ilyen szép időben nem tutajozni kéne, hanem 2000 m fölé feljutni. Átmentem elérni a térképet meg a könyvet a lányoktól. Kérdezte Piros, hogy kinyissa-e a könyvet a mai túránál. Mondom, nem szükséges. 
Reggeli előtt gyors rábeszélés és a lányok igent mondtak. Kb 15-20km 1100m szintkülönbség felfele és lefele (ténylegesen persze több, mert közben is ment fel és le az út). Szállást kifizetjük, adtunk egy üveg magyar bort ajándékba, csomagolás ilyesmik. Végül kaptunk egy búcsú drinket. Csak fél deci és csak három falut kellett kocsikázni az elején, így még én is.
Parkolót gyorsan megtaláltuk, 5 EUR valamennyi volt a fee, összedobtuk apróból, majd irány a túra. Hagytuk le szép lassan a többi túrázót, haladtunk rendesen. Aztán persze elkavarodtunk és unwegre kerültünk hatalmas sárba, de csak akkor vettük észre, amikor visszaértünk a wegre, hogy kitérőt kellett volna tennünk a sár miatt. Így azért vicessebb volt.
Fotók, stabil haladás előre. Elértünk valami tóhoz. Fehér vagy zöld, már meg nem mondom. Rövid pihi, majd tovább. Ekkor egy hütte következett, ahol szendvicseztük, szerelésigazítás, víz vételezése felkészülés és előre.
Na, ez volt a beszarás része. 3-4km-nél többet nem haladtunk előre 2 óra alatt. Nagy volt a forgalom is. Egy helyütt volt egy kis köteles biztosítás, ahol a szembeforgalom miatt nehéz volt az előrejutás. Itt mentettem meg egy amerikai nő életét azzal, hogy lesegítettem egy nagyobb lépésen: “you’ve saved my life”. Ferike, a hős.
Hajrá tovább. Strapás volt, kövek mindenhol, az út néha elég vicces volt. Egy helyütt ketté ágazott és nem tudtuk Pirossal, merre tovább. Jött egy srác mögöttünk és nemzetközi nyelven megkérdeeztem tőle, hogy merre (e? e?). “No idea” – jött a válasz. “No idea, either”. Megnéztem az egyiket és kiderült, hogy scheissegal. Akkor weiter. Már nagyon a vége fele jártunk, amikor is elhangzott a legrosszabb poén. Mondtam Pirosnak, hogy most már mindjárt fenn vagyunk, már 2000 környékén járunk. Pár mp múlva hozzátettem, hogy egész pontosan 2009-ben. De nem nevetett. Vajon miért?
Nem sokkal a csúcs előtt volt egy jó 10-15m-es szika, ahova persze fel kellett mászni. Erről is vannak jó képek, ahogy Szofival ott ülünk, illetve ahogy állok a tetején. Adrenalin volt ott is.
Végre megvolt a csúcs. Zergebaszta hegyek.
Pihi, majd indulás lefele. Kicsit szétszakadoztunk, öltözködtünk. Hallottam, hogy előttem magyarul köszönnek a szembejövőknek. Hát én is magyarul köszönöntem (a lányka helyes volt) és mondtam, hogy én vagyok az utolsó magyar.
Emlékszem, ez az út volt a csupa kő út. Kő kő hátán és döbbenetes volt az egész. Még az én bakancsomban is kezdtem érezni a köveket a talpam alatt. És mellettünk a szakadék. Ha visszanéztünk, akkor nem látszott út, csak az, hogy emberek kövek között jönnek.
Leértünk egy hüttéhez, kis pihi, vettem Powerade-t meg Wassert. A Trinkwasser után fájt a gyomrom. Aztán tovább. Ez batár nehéz volt. Döbbenetes lejtők sziklával, letarolt erdők (majd sípálya lesz), a vége fele volt egy kis földes terület, ott már lehetett futni is. Majd várakozás a lányokra, mentünk tovább.
Kavargás balra-jobbra és visszaértünk végre az útra, majd irány a parkoló. Fél orgazmust átéltem a bakancs levételekor.
Rövid öltözés, majd 1/2 8 fele indulás haza. Nehéz volt vezetni. 1/2 1 fele értem haza végül. Fix und fertig. De azóta ma van az első olyan nap, hogy végre emberi idő van itt is. Nem 30 valahány fok, hanem csak 20-on valahány.
Biztos sokminden kimaradt, de hát istenem, ott kell lenni. Ha minden jól megy, folyt köv aug végén Szlovéniában (ha négyen lemondják).
Fotók:
The Flash Player and a browser with Javascript support are needed..
