Archive for December, 2009

Mosoly

December 27th, 2009

Megyek kifele az Auchanból az optikus előtt. Három fiatal lány éppen zár és táncikálnak. Széles mosoly keretében vizslatom őket. Az egyikük észrevesz és visszamosolyog. :) Hamarosan megyek majd az új szemüvegemért hozzájuk. Bár lehet, hogy csak 2010-re készül el.

Zünnepi menü

December 25th, 2009

24-én virslit kaptak, 25-én sajtos tésztát. Mármint a gyerekek. :)

X-mas

December 25th, 2009

Az uncyclopedia szerint :)

Lakáskassza

December 24th, 2009

Osztottam, szoroztam, számoltam. Szeptemberben folyosít a lakáskasszám, én tavasszal elkezdem előkészíteni a dolgokat:

  • ajánlatkérés a felújításra a kivitelezőmtől
  • anyagok kiválasztása és árajánlat kérése
  • kivitelezővel időpont egyeztetés
  • lakáskasszámmal egyeztetés, hogy mikor folyósítanak pontosan
  • a fedezetet megbeszélni velük

Úgy néz ki, hogy ütni kell majd őket keményen, de ennek eredményeképpen jövő karácsonyra készen lesz a földszint is nagyrészt. Benn már csak bútorok fognak pár helyen hiányozni.

Ápdét. Azt hiszem, pár hónappal elszámoltam magam. Kedden majd felhívom őket, akkor kiderül a pontos időpont.

X-Mas

December 24th, 2009

Nekem is van ám listám. :)

YouTube Preview Image

Dortmund

December 23rd, 2009

Ez teljesen kész van. :)

Merry X-Mas

December 23rd, 2009

A szöveg very adult content! :)

YouTube Preview Image

Randiznék vele

Nézni

December 23rd, 2009

Centrál Színház: Mégis, kinek az élete?

Katona József Színház (Kamara): Top Dogs

Avatar

District 9

The Informant!

Love Happens

Illetve színház témakörben sokmindenre nyitott vagyok. Ha valakinek van kedve csatlakozni, nosza!

Na, ez sok

December 21st, 2009

Szijjártó nyilatkozik. Azt eddig is tudtam, hogy egy eszetlen kretén barom, de amit ezzel alkotott, az leírhatalan. Bármelyik alsós többet tud az MNB működéséről esküszöm. Persze fennáll a lehetősége, hogy csak pofátlanul hazudik. Ebben az esetben talán ez a jobb. :)

Next »