Archive for June, 2010

Parlament

June 25th, 2010

Vajon amikor elektronikus aláírásról már jópár éve van törvényünk, amikor minden képviselő laptopot kap, akkor mi a jó isten faszának nyomtatják ki, küldik be a törvényjavaslatokat? Azt a pár száz hogyishívjákot nem igaz, hogy nem lehetne oktatni, hogyan kéne eletronikusan aláírni azt a szar törvényjavaslatot és úgy beküldeni. Ennyire csak képesek még ők is.

Mit csinál a polgármester?

June 24th, 2010

Olvasom a cikket. Nem értem. Felhívja a titkárnő a közszolgáltatók ügyfélszolgálatát és telefonhoz kéri az ügyfélszolgálat vezetőjét majd bekapcsolja a polgármestert. Ő pár percben ecseteli, hogy Felsőzsolca, fel kéne mondani a szerződéseket, segítsenek. A vezető visszahívást ígér. Megismételni a többi közszolgáltató (nagyobbak) felé. Majd összeírni az érintett házakat és a megbeszéltek szerint elküldeni a szolgáltatóknak. Oszt csókolom. Nem kell egyesével nekik ezzel foglalkozni, az önkormányzatnak ez minimális munka, az embereknek nagy segítség.

Köszönöm

June 24th, 2010

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Szeretném megköszönni, hogy ilyen “magasra” sikerült értékelnie a köztársasági elnöki pozíciót. A jelölt személye mellett a jelölés módja már majdhogynem mellékes. Gratulálok!

Üdvözlettel,

Tóth Ferenc

Pénzügyi kultúra

June 24th, 2010

Lakáshitel + autóhitel + személyi hitel. És a végén csodálkoznak. Erre csak annyit tudok nagy empatikusan mondani, hogy pénzügyi kultúra.

Vannak olyan esetek, amikor azt mondom, hogy empátia, és adott hitelfelvevővel együtt tudok érezni, de aki három különböző hitelt képes felvenni devizában, arra azt tudom mondani, hogy amit főzött, egye meg.

Kedves kormányunk ráadásul a gonosz bankokat bankadóval regulázza meg. A bankok persze az ügyfeleikre fogják hárítani a költségeket. Ergo az egekbe szökő CHF árfolyam mellett esély nem lesz a kamatok csökkentésére. Pozitív adólista, a bedőlt hitelek állami átvállalása (és lakásbérletté alakítása) miért nem?

Biztosítás

June 22nd, 2010

Biztosítást nem kötünk. Mert minek. Vagy nincs rá pénz. Most nyilatkozott valami polgármester, hogy a sérült lakások 2/3-ának nincs biztosítása, de remélem állami segítséget. Hát a nagy büdös lófaszt. Tetszett volna biztosítást kötni. Aki meg annyira szegény, hogy nincs rá pénze, azt az önkormányzat oldja meg. Ha megtenderezteti a biztosítókat pár évente, akkor elég jó árat fog kapni. És jé, ilyenkor jön a pénz. Ehelyett persze sokkal egyszerűbb menni kuncsorogni az adóforintokért. Erre mondom azt, hogy not from my tax, please.

Grr

June 20th, 2010

Budafoki kilakoltatás. Adósak az APEH-nek másfél millával. “Megoldás”: felvesznek egy tízmilliós hitelt. Nem tudják fizetni, felvesznek egy nagyobb hitelt. Azt végképp nem tudják, erre kilakoltatják őket. Megoldásként újabb hitelt szeretnének felvenni és abból vissza a házat. No comment.

Kretének

June 7th, 2010

Kósa Úr már nem mondaná, meg nem is úgy értette, csak átvitt értelmeben meg különben is a szocik a hibásak.

A miniszterelnök meg nem gondolta volna, hogy a piacok így reagálnak. Persze, teljesen logikus. Itt a Fidesz a 2/3-jával, a választások után is a választási szólamokat nyomják, közben csontváz-politikáznak, konkrétumot nem mondanak, hogy mit fognak csinálni, erre előjön a párt ügyvezető alelnöke (asszem) és görög párhuzam meg országcsőd kifejezésekkel nyit, amit Szijjártó elvtárs hűen ismételget. A hülye befektetője pedig az istennek nem érti az egészet.

Mit gondoltak, majd a IMF/EU lelkesen bólogat arra, hogy csökkentsék eszement módon az SZJA-t oszt majd ettől lesz egymillió munkahely és majd azok sok adót fizetnek és ezzel kihúzzul magunkat a hajunknál fogva a mocsárból vízióhoz? Meg persze a külföldi tőke is, amelyik finanszírozza Magyarországot? Komolyan? Ezek szerint már saját maguk is elhitték a választási szólamaikat. Gratulálok.

A Financial Times oldalán “Bunglers in Budapest” cím alatt írnak rólunk. No comment.

Meg kell jegyeznem, ilyen fokú kreténség, hozzá nem értés még a szociknál is ritkaságszámba megy. :)

Update: Szijjártó szerint nem ő a hibás, hanem a hírügynökség adta le rosszul a mondanivalóját. Gondolom ebben is a gaz szocik meg a liberálbolsevik-zsidó összeesküvés a ludas, de ezt majd a Jobbik úgyis megmondja. :)

Köszönjük, Fidesz

Ez is hülye

June 4th, 2010

Most Herr Szijjártó demonstrálja, hogy a hülyeség poharát fenékig kiürítette. Komolyan nem értem, mi a céljuk ezzel. Hacsak nem akarnak olcsón OTP-t venni vagy nem a forint esésére játszanak a tőzsdén. Ha a pici agyukkal azt gondolják, hogy majd hétfőn előhúzzák a tervet és szépen megnyugodnak a kedélyek, akkor ez nem fog így menni. A bizalmat eljátszani sokkal könnyebb, mint visszanyerni. Húzzanak el a picsába és nebasszák nekem keresztbe a költségvetésemet pusztán hülyeségből. Inkább kussoljanak és ne csináljanak semmit. Ennél még az is jobb lenne…

Az igazi gyöngyszem az alábbi:

A magyar gazdaság siralmas helyzetben van, de nem hajtunk végre megszorításokat és nem vonjuk vissza az adócsökkentéseket sem.

Hanem?

Mindjárt megyek én is OTP-t venni. :)

Noormális

June 3rd, 2010

Kósa egy fasz. Mindössze a tőzsdét és a forint árfolyamát baszta össze. Eszetlenül. Vagy nem. Egyik rosszabb mint a másik. Értem, hogy miért csinálják, de könyörgöm, nem igaz, hogy nem tűnik fel nekik, hogy a gazdaság (sőt a külföld is) is figyel arra, amit összehablatyolnak. Ilyeneket mondjon maximum falunapon spiccessen, de ne a napi konferenciáján. Jézusom. És külön köszönöm, hogy a mai tőzsdezárást is agyonbaszta.