Noormális

June 3rd, 2010

Kósa egy fasz. Mindössze a tőzsdét és a forint árfolyamát baszta össze. Eszetlenül. Vagy nem. Egyik rosszabb mint a másik. Értem, hogy miért csinálják, de könyörgöm, nem igaz, hogy nem tűnik fel nekik, hogy a gazdaság (sőt a külföld is) is figyel arra, amit összehablatyolnak. Ilyeneket mondjon maximum falunapon spiccessen, de ne a napi konferenciáján. Jézusom. És külön köszönöm, hogy a mai tőzsdezárást is agyonbaszta.

Hehe

April 14th, 2010

Kálmán Olgát szeretem :D

YouTube Preview Image
YouTube Preview Image

Választások

April 12th, 2010

Siralom. OVB órákon át fényezi magát, hogy kurva jól döntött. Napközben nem döbbent rá, hogy ez így nem lesz jó, de 7h után meghozott döntését késve kommunikálja, utána beszólnak a kereskedelmi TV-knek, hogy miért nem készültek B tervvel és miért adták le a becsléseket 7h-kor. Szánalmas.
Aki az egészet megszervezte, az is. Ha a jogszabály hülye, akkor szólhattak volna előre, hogy ebből gond lesz. De az, hogy 3-4e ember ne tudjon egy nap leszavazni egy helyen, az röhej. Állítsanak be akkor oda több szavazatszámlálót. Ennyi. De ezt lehet előre látni.
A szocik pedig visszaéléseket emlegetnek ennek kapcsán (ők vannak kormányon, valahogy nekik kéne a választást lebonyolítani tulajdonképpen). Meg a Fideszre kenik, hogy az ő módosító javaslatuk miatt van ez. Meg az AB-re mert ő mondta, hogy változtatni kell. Salamanon (Fidesz) nem emlékszik, hogy az ő módosító javaslata lett volna.
Röhej. Itthon senki semmiért nem felel. De pont 8 éve meg a döbbent fideszesek emlegettek választási csalást, mikor Fidesz kormány volt hatalmon. Tök logikus, az ellenzék elcsalja a választásokat. Most kb. megint ezt játszák csak fordított szereposztásban.
A Fidesz meg győzött. Legyen meg a 2/3-uk és legyen esély valamit csinálni. Jó eséllyel nem azt fogják, ami nekem tetszene, de ha másfajta reformokat vernek át még az is jobb, mintha marad a mostani szar. E! Essünk túl rajta minél gyorsabban és dolgozzanak.

Orbán a nemzetközi sajtótájékoztatón meg arról beszél, hogy meg kell nézni, mennyi a hiány, mit lehet tartani és majd azt kell tudomásul venni az IMF-nek, a befektetőknek. Csak sajna ez nem így megy. Egyrészt a hiány majdnem tartható. Másrészt viszont, ha a befektetőknek nem tetszik, akkor mehetünk megint az IMF-hez és akkor azt tesszük, amit az IMF mond. Szóval kedves leendő Miniszterelnök Úr, ez remélem csak elszólás volt és marad a Bajnai féle szigorú költségvetésnél.

Végre egy jó ötlet

April 4th, 2010

Plakátolós. Teljesen jó ötlet. Az emberek azt látják, hogy van valaki, aki foglalkozik velük. Ha valamit látnak, akkor nem kell elmenni a rendőrségre, hosszas papírmunka és nem történik semmi. Hanem felhív valakit akihez tud kötni egy arcot is. Ez jó. Persze ehhez kell még több ilyen rendőr.

Raiffeisen

March 31st, 2010

Kikérem magamnak ezt a primitív Raiffeisen megtakarítási konstrukciót. Lehet, hogy a pénzügyi analfabéták, akik képtelenek egy családi költségvetést összehozni vagy nem képesek tartalékot képzni, azoknak tetszik, de bárki némi pénzügyi kultúrával sírógörcsöt kap ettől az elbaszott konstrukciótól. Milyen eszement dolog az, hogy minden vásárlás után 500Ft-ot félretesznek. Szerintük én hülye vagyok ahhoz, hogy magamtól félretegyek? És mi van, ha valaki csomó kis tranzakciót végez? Nehogy már attól függjön a havi megtakarítás, hogy hányszor vásárolok. Ez egy röhej. Ennyire nem lenne itthon pénzügyi kultúra???

Legyen vörös

March 28th, 2010

YouTube Preview Image

Eccerű háztartási baleset

March 28th, 2010

Végülis teljesen természetes. Szaunája mindenkinek van otthon, néha kigyullad. Ezen nem kell meglepődni. Herr Gyurcsány, ha már elbasztál x évet az ország életéből és megint erre pályázol, akkor legalább ne verd a nyálad arra, hogy nálatok otthon van szauna. Ennyi. Tehát kuss és egyszerű nyilatkozat szóvívőn keresztül, hogy tűz volt, de már eloltották, senki nem sérült meg, valószínűleg műszaki hiba bla-bla-bla.

Azt

March 19th, 2010

Nem nagyon akarok írni a témáról, mert ezekre kár szót is vesztegetni. De ez kiverte a biztosítékot.

Mesterházy: aki nem szavaz, a Fidesz-Jobbik együttműködésre szavaz

Nyádpics, azt! Egy ilyen kis taknyos engem ne minősítsen. Hogy jön ő ehhez? Mi a faszt tett le eddig az asztalra? Lófaszt. Na, akkor miről beszélünk?

Szépművészeti

Nemzetközi Down Világnap a Vígszínházban

March 18th, 2010

Bencének hívnak. Biztos emlékeztek még rám. Én vagyok a kisfiatok.

Tudom, nem sok időt töltöttünk együtt, és én nem is emlékszem Rátok, csak azért írok most, hogy elmondjam: jól vagyok, ne aggódjatok miattam! Örökbefogadott egy néni és egy bácsi. Őket most úgy hívom: Anya és Apa.

Amikor Ti lemondtatok rólam a kórházban, mert én Down-szindrómás vagyok, az fájt nekem. Sírdogáltam sokat, mert nem volt, aki megsimogasson. Minden babát hazavittek a kórházból, csak engem nem. Akkor még nem tudtam, hogy engem nem is fog hazavinni senki. Mert rólam lemondtak, én nem kellettem Nektek. Mert én nem vagyok teljesen egészséges.

 Az intézetben, ahová kerültem, vigyáztak rám és szerettek, ugyanúgy, mint a többi Down-babát. De sokat unatkoztam: csak feküdtem az ágyban és néztem a plafont. Aztán egyszer csak jött Anya és Apa. Felemeltek és azt mondták: én leszek a kisfiuk. Azóta nagyon jó nekem. Szeretnek és figyelnek rám és minden héten visznek korai fejlesztésre, mert ettől sokkal, de sokkal ügyesebb leszek és egyszer majd én is járok óvodába és iskolába!

Képzeljétek, már tudok ülni, állni és futni, meg szétszerelni a mozdonyt, amit Karácsonyra kaptam. Az első igazi Karácsonyra. Tudom, hogy más 3 éves kisfiúk sokkal ügyesebbek nálam és néha a játszótéren a felnőttek olyan furcsán néznek rám, olyan szomorú mosollyal. De már vannak barátaim, néha focizok is velük, és a múltkor meg mertem simogatni a kutyát a szomszédban, pedig nagyobb, mint én vagyok.

Nemsokára lesz egy rendezvény a Vígszínházban, ahol sok olyan kisgyerek lesz, mint én. Egészséges és sérült kisfiúk és kislányok. Együtt fogunk majd énekelni és táncolni, mert a színpadon fellép a Bojtorján együttes, az Alma zenekar és a Makám. Lesznek ott színészek is, például Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Kovács Patrícia, Fesztbaum Béla és Hegyi Barbara és sok-sok játék, meg szórakozás.

Nagyon várom már a Down Napot. Március 21-én a Vígszínház tele lesz mosollyal és nevetéssel. Én fogok a legjobban mosolyogni, mert Anya és Apa Down-babát akartak, otthont adtak nekem és nekik én vagyok a legfontosabb a világon!

Az élet szép.

Bence

Gyere te is március 21-én 9 órától a Vígszínházba!

A rendezvény a Visegrad Fund támogatásával jött létre.

« Prev - Next »